MARTA BLOGJA

Már Bécsben volt, a Szervezet helyi központjában és a holmiját pakolta egy nagy dobozba, mikor hozzálépett egy kolléga. Franz Kopetzky a Szervezet számítógépes zsenije volt, egy guru, aki mindent meg tudott csinálni, ami számítástechnika. Megveregette Péter vállát és az ujjával mutatta, hogy kövesse. Bevezette egy kis szobába és hellyel kínálta, majd bekapcsolta a gépét és titokzatos arccal nézett Péterre.
? Ezt nézd meg, tegnap szedtem le a CIA műholdas rendszeréről.
? Feltörted? – fordult felé a fiú.
? Nem most, már egy éve lopom róla a képeket – legyintett Franz.
A képernyőn a tenger látszott, Franz valamit írt, mire a kép közeledett, feltűnt néhány hajó felülnézetben. Négy hajó volt és már a part is látszott a kép szélén, mikor egy kisebb hajót vett észre a négy hajó mögött. Franz növelte a nagyítást és képet váltott, a kis hajó már az első nagy hajó mellett volt. A következő képen már a hajó előtt látszott a kisebb és még más is látszott, négy kis árnyék a víz felszíne alatt.
? A bálnák! – kiáltott fel Péter és közelebb hajolt a géphez.
? Úgy van, de ezt nézd meg – váltott képet Franz. A kis hajó és a nagy között már nem volt víz, együtt látszottak és a következő képen már csak a nagy hajó látszott.
Péter előtt elhomályosult a világ, torkát sírás fojtogatta, szeme könnybe lábadt. Arra eszmélt, hogy Franz simogatja és veregeti a vállát.
? Ne haragudj – hallotta a fiú hangját, ami mintha a pincéből jönne, távoli volt és halk – nem tudtam, hogy ennyire megvisel téged.
? Gertie a hajón volt!
Franz lehuppant egy székre és tágra nyílt szemmel bámult rá.
? Nem tudtam!
Percekig bámulták egymást, Péter könnyes arccal, Franz döbbenten, majd magukhoz tértek.
? Disznó amerikaiak, mindent tudtak, de nem segítettek! – tört ki Péter.
? A nagy politika – mondta keserűen az osztrák fiú és legyintett.
Résnyire nyílt az ajtó és a titkárnő szólt be rajta.
? Péter, a főnökasszony vár.
? Rögtön megyek – válaszolta fásultan, de nem mozdult.
? Ezért akarsz elmenni? – kérdezte Franz.
? Ezért, már semmi értelme, hogy itt maradjak.
? Te tudod...
? Nézzük tovább – szólalt meg hirtelen Péter és a gép felé fordult.
A következő képeken, csak a halászhajók látszottak és néhány vízen úszó roncsdarab. Franz tovább növelte a nagyítást, míg a kép kockássá és töredezetté nem vált, de nem látott mást, csak vizet, embereket nem. Az utolsó képen, valami pont tűnt fel az utolsó hajó mellett, rázoomoltak, de a kép már felismerhetetlen lett.
Franz kikapcsolta a gépet.
? Hát ennyi – sóhajtotta az osztrák.
? Ezt is köszönöm – állt fel Péter és kifelé indult.
? Tegyük ki az internetre! – szólt vissza az ajtóból.
? Már kint van és írtam hozzá egy elég csípős cikket.
? Mit szóltak az amerikaiak?
? Még semmit, hallgatnak, mint szar a fűben.
? Jellemző... – megfordult és kilépett az ajtón.

A kis irodában csak ketten voltak, a főnökasszony és Péter.
? Mégis elmész – nézett rá kérlelően a nő – nem tudlak rábeszélni, hogy maradj?
? Minek?
? Hát a Nagy Ügy érdekében.
? Nincs értelme...
? De igen, van értelme, ha senki sem csinálja, az emberi ostobaság és kapzsiság győz, a világ tönkremegy, a természet összeomlik!
? Tudom, nem azt mondtam, Gertie nélkül nincs értelme.
A nő elhallgatott, átérezte a fiú nagy bánatát. Percekig hallgattak, aztán megszólalt.
? Menj szabadságra, addig maradsz, ameddig akarsz, de ne hagyj el minket!
? Felejtsem el Gertiet?
? Ne felejtsd el, csak próbáld elfogadni, hogy nincs többé.
? Képtelen vagyok rá!
? Tudom, hogy nagyon szerettétek egymást, még irigyeltem is Gertiet, én nem volnék képes ekkora önfeláldozásra.
? Tudtál a keresésemről?
? Elmesélte és még azt is, mennyire szégyellte, hogy nem tudott találkozni veled, még én próbáltam vigasztalni. Tudod nagyon kevesen voltunk és nem tudtam nélkülözni őt, de aztán a kitartásodnak köszönhetően mégis találkoztatok.
? Igen – sóhajtott a fiú – boldog voltam.
? Nézd, szabad kezet adtam neked, azt csinálhattad, amihez kedved volt és sohasem választottalak szét benneteket. Legalább ezt értékeld!
? Értékelem és köszönöm, de... – elhallgatott.
? Mit akartál mondani?
? Csak annyit, hogy rendben van, egy hónapot kérek aztán folytatom, de a tengerre nem megyek.
? Rendben és köszönöm – nyújtotta a kezét a nő most már mosolyogva.

A japán nagykövet idegesen toporgott Washingtonban a Fehér Ház egyik várószobájában, a külügyminiszter asszony kérette magához. Nyílt a párnázott ajtó és a titkár bólintott felé.
Megigazította nyakkendőjét, mély lélegzetet vett és belépett az ajtón.
? Üdvözlöm – szólalt meg a külügyminiszter asszony – foglaljon helyet.
A nagykövet meghajolt, de állva maradt.
? Azért kérettem ide, mert egy jegyzéket kívánok átnyújtani önnek a kormányának címezve.
? Megtudhatnám az okot... – kezdte halk, bizonytalan hangon a japán férfi.
? Természetesen. A Green Peace hajójáról van szó, a Deltáról.
A férfi nyelt egyet, legrosszabb rémálma vált valóra, úgy érezte őt teszik felelőssé az eseményekért.
? Értem – hajtotta le a fejét.
? Mit tud ön erről a szerencsétlen esetről?
? Sajnos semmit, de utána fogok járni.
? Reméltem, hogy már tud valamit, legalább annyit, mi történt a személyzettel.
? Sajnos csak annyit tudok, hogy keresik őket.
? Nézze uram, nagykövet úr, rendelkezünk némi képanyaggal, gondolhatja, hogy nem véletlenül hívattam ide.
? Gondoltam, illetve tudom – nyelt egyet a férfi és izzadni kezdett, pedig a keleti emberek nem izzadósak.
? Nos?
? Ígéretet teszek önnek, hogy napokon belül pontos információkkal szolgálhatok.
? Engem nem a hajó érdekel, hanem az emberek, akik rajta voltak – nézett szúrósan a férfi szemébe, pedig tudta, semmi sem zavarja jobban a japánokat, mint ha a szemükbe néznek.
? Úgy tudom a kutatást megkezdték...
? Eléggé késve, nem gondolja? Már egy hete, hogy ez a szerencsétlen eset bekövetkezett!
? Azonnal megkezdtük a kutatást, úgy értesültem...
? Tehát mégis értesült a dologról?
? Egy helyi újságban olvastam és felhívtam Tokyót, de még nem kaptam hivatalos választ – hadarta a férfi és már szeretett volna az ajtón kívül lenni.
A külügyminiszter asszony elgondolkodva nézte és úgy érezte eléggé ráijesztett erre a férfire, hangot váltott.
? Rendben, köszönöm, hogy idefáradt és várom az ön válaszát kérdéseimre. A hivatalos jegyzéket a titkárom fogja átnyújtani.
A nagykövet meghajolt és megkönnyebbülten hátrált ki az ajtón.

Péter délután már a Kirchen Gassén volt a kis lakásban, ahol mindent por borított. A mosogatóban volt még a fél évvel ezelőtti kávéscsésze elmosatlanul. Gertie minden jó tulajdonsága ellenére eléggé rendetlen volt, utált mosogatni és takarítani és ha tehette mindig elhalasztotta akár csak egy TV film kedvéért is. Péter nem haragudott érte, segített, mindent megcsinált, ha volt rá ideje, de ő is elhanyagolta a házimunkát, ha a lányt ölelhette.
Leült a rekamié szélére és kezébe vette a zöld selyemkendőt, a lány képe azonnal megjelent lelki szemei előtt és őt nézte. Ezt a jelenséget még Shanghaiban fedezte fel és ha tehette lejátszotta mint egy filmet.
? Hiányzol – sóhajtotta, felállt és a porszívót elővéve takarítani kezdett.
Néhány óra múlva a lakás a tiszta volt, elővette a bőröndjét és a ruháit pakolta bele.
Reggel bezárta a lakást és bekopogott a szomszédba.
? Jó napot Berlitzné asszony, itt hagyhatom ismét a kulcsokat?
? Természetesen, most hová utazik? – nézett rá kíváncsian az idős nő.
? Magyarországra.
? Hát jó utat és vigyázzon magára. Jut eszembe, Gertie most nem megy magával?
? Sajnos nem – fordult vissza egy pillanatra, de aztán futott tovább, le az emeletről.

Délben már Szombathelyen volt a régi lakásában. Itt is por és piszok fogadta, mert már két éve nem járt itt. Az utcát szinte nem ismerte meg, akkora volt a változás, mindenfelé új házak épültek és a lakótelep már körülölelte a várost. Sétált egy kicsit és nézelődött, érdeklődve figyelte ezt a változást, szinte hihetetlen volt, hogy a poros kisváros mennyit fejlődött két év alatt. Vett valamit a közértben és visszament a lakásába.
? Újra meg kell szoknom itt – gondolta, de hirtelen eszébe jutott, hogy nem marad, egy hónap múlva vissza kell mennie. Még nem tudta mit fog csinálni, talán az Északi sark, vagy a Déli, esetleg az esőerdők, de a pókoktól és a mérges kígyóktól félt.
? Maradok annál, amit eddig csináltam - sóhajtotta és nekiállt főzni valamit ebédre.
Este bekapcsolta a TV-t csak úgy megszokásból, de felfigyelt valamire. A híradó végén a bemondónő a Green Peace-ről kezdett beszélni. Képeket játszottak be, azokat, amiket Franz is mutatott és elmondták nagy vonalakban az eseményeket. Az áldozatok nevét nem mondták, csak azt, hogy a japán halászflotta cserben hagyta őket. A botrány világméretűre dagadt, minden ország tiltakozott, csak az Egyesült Államok és Japán hallgattak.

Még csak két hét telt el a hónapból, de Péter nem találta a helyét. Megszokta két év alatt, hogy mindig történik valami, kalandokat élt át és valahogy megszerette és megszokta azt a munkát, az életstílust és már hiányzott neki. Korábban indult vissza Bécsbe.

Lassan ballagott felfelé a Kirchen Gassén a bőröndjét cipelve és már nem gondolt a lányra.
Nem felejtette el a nőt, de az események már leülepedtek agyában, távoliak lettek és már szinte kívülállóként emlékezett rájuk.
Benyitott a kapun, ballagott fel a lépcsőn nem sietve, mikor valami megütötte a fülét. Halk gitárhangot hallott, megtorpant és fülelni kezdett. A gitárhang néhány akkord után elhallgatott, már nem hallatszott többé.
? Biztos a rádió – gondolta Péter és tovább indult. Már az ajtó előtt állt, mikor felhangzott ismét a gitárhang. Fülét az ajtóra tapasztotta, de ismét csend lett, nem hallott semmit.
? Nem szólt be a szomszédba, bekopogott azt remélve, hogy van bent valaki. Nem gondolt Gertiere, azt hitte valami rokon lehet, akit még nem ismer, az játszik a gitáron.
Az ajtó kinyílt és Péter földbegyökerezett lábbal állt és befelé bámult, Gertie állt előtte.

Múltak a percek, de ők csak ölelték egymást zokogva.
Péter lassan magához tért.
? Mutasd magad – tolta el egy kicsit magától a lányt, de Gertie eltakarta az arcát.
? Ne nézz rám – suttogta – csúnya lettem.
? Nem vagy csúnya, te az én egyetlen szerelmem vagy – ölelte magához ismét a fiú.
? Akkor se nézz...
? Hogy sikerült megmenekülnöd, mi történt?
? Az egy hosszú történet és csak azért vagyok itt, hogy valami ruhát vegyek magamhoz, aztán megyek – mondta halkan a lány.
? Hová akarsz menni? – nézett rá döbbenten Péter.
? El, minél messzebbre..
? Miért?
? Mert már nem vagyok az, aki eddig voltam.
? Mi lett veled, most már mondd el!
? Nem Péter, ne haragudj, nem mondok semmit, elmegyek... – kezdte, de elhallgatott. Állt a fiú előtt lehajtott fejjel szótlanul, de nem mozdult.
? Azt már nem! Elmondasz mindent szépen, addig nem engedlek el, de valószínűleg utána sem!
Péter nagyon határozott hangon beszélt, megdöbbent, amikor meglátta a lányt, akiről azt hitte meghalt, de most újra megdöbbent, hogy el akar menni, el akarja hagyni őt.
 A rekamiéhoz vezette, leültette és kérdően nézett rá.
? Miért akarsz mindent tudni? – nézett rá végre a lány.
? Mert szeretlek és már azt hittem sohasem látlak többé, de mégis itt vagy.
? Nem vagyok itt, ha fél órával később jössz, már nem találsz itt, kérlek hagyj elmennem!
Gertie hangja síróssá vált, tenyerébe rejtette arcát és lehajtott fejjel hüppögött. Péter nézte a lányt és már sok mindent észrevett, amit eddig nem figyelt meg. Gertie haját nem látta, egy eléggé piszkos kendő volt a fejére csavarva, a ruhája is piszkos volt, idegenszerű, egy zsákhoz hasonlított övvel a derekán. A lábán cipő helyett egy ronggyal átkötött papucs volt. Lassan lefejtette a lány kezét az arcáról és felemelte a fejét. Gertie arca nagyon sovány volt, látszottak a pofacsontjai, a szeme beesett, fénytelen, a szemöldöke hiányzott és a jobb arcán egy rövid vágás nyoma volt látható. Szomorúan nézett a fiúra.
? Most elégedett vagy? – kérdezte halkan – most már láttál, engedj el.
? Nem engedlek! Mi történt, mondd el kérlek!
? Szóval nem volt elég, akkor ezt nézd meg! – kiáltotta és lekapta a fejéről a piszkos kendőt. Gertie kopasz volt.
? Most már beszélj! – kiáltotta a fiú és a keze ökölbe szorult, tudta, érezte, hogy a lány szörnyű dolgokon ment keresztül és ez nem a hajótörés következménye volt. Gertie felállt és menni akart, de Péter elkapta a karját és visszahúzta.
? Nem mész sehova, itt maradsz, majd én ápollak és meggyógyítalak! – mondta határozottan, mert érezte, hogy a lány csak a megváltozott külsejét szégyelli.
? Ezen nem tudsz segíteni – sóhajtotta Gertie, de nem ment tovább, visszaült a fiú mellé.
? De igen, higgy nekem!

Múltak a percek, egymás mellett ültek lehajtott fejjel, Péter nem engedte el a lány kezét, csak várt, Gertie lassan megszólalt.
? Amikor felbukkantam a felszínre először nem láttam semmit.
? A hajótörésről beszélsz?
? Arról. Én a kajütben voltam és írtam, mikor egy hatalmas reccsenést hallottam és a víz bezúdult a hajóba. Megpróbáltam kimenni,de már minden víz alatt volt. Úsztam, ahogy csak erőmből telt, de a hajó által keltett örvény lehúzott, csak néhány perc elteltével sikerült felbukkannom.
? A többiek hol voltak?
? A fedélzeten. Azt hallottam, hogy felszólítanak minket, hogy forduljunk vissza, de nem láttam Arnie mit csinál. Amikor felbukkantam már csak a vizet láttam magam körül, előttem három hajó úszott nem nagy sebességgel. Egy deszkadarabba kapaszkodtam, mikor egy csobbanást hallottam, hátranéztem és egy mentőövet láttam kötéllel mögöttem. Belekapaszkodtam és akkor húzni kezdték. Felhúztak egy hajó fedélzetére, leroskadtam  az ijedtségtől és a fáradtságtól és amikor felnéztem, egy japán férfi állt előttem. Valamit kiáltott az ugatós nyelvükön, de nem értettem. Felálltam és a tengerre néztem, a kapitányt láttam a vízben, a hajó felé úszott, de nem érte el. Meg sem álltak, mentek tovább, otthagyva a férfit a vízben.
? Téged miért mentettek meg?
? Tetszettem a kapitánynak. Ez csak később derült ki, becsuktak egy kabinba, adtak ivóvizet, meg törölközőt, de nem engedtek ki, míg ki nem kötöttünk.
? Aztán mi történt?
? Elvittek egy farmra, valamelyik szigeten, sosem tudtam meg melyiken és ott tartottak fogva néhány napig. Az egyik nap bejött két nő a cellámba és kirángattak, nagyon durván bántak velem, levágták a hajam, leborotválták és adtak valami ruhát is. A szemöldököm kitépkedték, amikor kiabáltam a fájdalomtól, pofon vágtak, aztán belöktek a konyhába. A legalantasabb munkákat kellet elvégeznem, hogy enni kapjak, de napjában csak egyszer adtak. Zöldséget pucoltam, krumplit, meg valamilyen gyökeret és a WC-t pucoltam, a konyhát mostam fel naponta többször. Ha megálltam pihenni, valaki mindig rám ordított és ütöttek, vertek. Az egyik délután lejött a gazda és hozott valamit a kezében. Egy paróka volt, amit a saját hajamból csináltak. Valamit mondott, a két nő előkerült, bevittek a fürdőbe, megmostak, valami illatszerrel bekentek és rám adtak egy kimonószerű ruhát. A parókával a fejemen a gazda elé vezettek és távoztak. Csak álltam és nem tudtam mi van, mit akar tőlem. Valamit vakkantott felém, de nem értettem, erre elővett egy rövid korbácsot és az arcomba vágott. Azt hiszem elájulhattam, mert nem ott tértem magamhoz, az arcom vérzett, a két nő valami szerrel kenegette, ami csípett. Másnap újra az úr előtt voltam és elhatároztam megteszek mindent, csak ne bántson. Néhány napig jó dolgom volt, kaptam enni rendesen, de a gazda minden perverz szexuális parancsát teljesítenem kellett. Amikor rám unt, visszakerültem a konyhába, a parókát elvették, azért, hogy más férfi ne kívánhasson meg.
Megállt a lány, egy ideig csend volt a szobában, Péter sápadtan ült a helyén, a lány folytatta.
? Talán egy hét telt el így, az időérzékem cserben hagyott, egy nap bejött a két nő, kivonszoltak, pedig mentem volna velük magamtól is. A viselkedésükből sütött a gyűlölet felém. Két férfi várt az udvaron, megrémültem, hogy most majd ők következnek, de nem így történt. Beültettek egy autóba és sokkal udvariasabbak voltak, mint a nők. Kivittek a kikötőbe és felvezettek egy hajóra, ami sietve elindult velem. Majdnem egy teljes napig mentünk, adtak rendesen enni és nem molesztáltak, de amikor már látszott a part, kivezettek a fedélzetre. Körülbelül száz méterre közelítették meg a sziklás partot, mikor az egyik férfi tört angolsággal mondta, hogy ugorjak. Először nem értettem mit akar és furcsán nézhettem rá, de nem mondott többet, közelebb lépett és egyszerűen belökött a vízbe.
Kiúsztam a partra és valahogy kievickéltem a sziklák közül, egy ismeretlen helyen találtam magam. Elindultam a parton arrafelé, amerre házakat láttam, de nem kellett sokáig mennem, egy kocsi állt meg mellettem. Felvettek, abba is két férfi ült és valószínűleg értem jöhettek, mert nem álltunk meg egészen Shanghai-ig.                        A vasútállomásnál kitettek, adtak valami írást és egy vonatjegyet, aztán eltűntek.
? Hogy néztek ki?
? Jellegtelen arcuk volt kínai vonásokkal, de európai módon öltözködtek.
? Két fiatalember, én is találkoztam velük, csak az egyik tudott németül.
? Nem beszéltem velük, akármit mondtam, nem válaszoltak.
? Értem, ez valami terv része lehetett, majd elmondom a végén, előbb fejezd be a történeted.
? Szóval a vonaton ültem három napig, a fülke ajtaját rám zárták, néha beadtak valami ennivalót és naponta kétszer kiengedtek WC-re. Harmadik nap beértünk Bombay-be, ott kiszállhattam. A borítékban, amit kaptam volt annyi pénz, hogy vehettem jegyet az Európába tartó vonatra. Bezárkóztam egy fülkébe és így jutottam el Bécsig.
? Nagyon kalandos utad volt – szólalt meg halkan a fiú – Berlitzné mit szólt, mikor meglátott?
? Semmit, sötét volt, nem gyújtottam fel a lámpát a folyosón.
? Te már tegnap megérkeztél?
? Este, mert nap közben nem akartam mutatkozni így az utcán.
? Szóval hazudtál, nem akartál elmenni, csak bosszantani akartál engem.
? Nem hazudtam, el akartam menni, de meg akartalak várni, hogy még utoljára láthassalak.
? Honnan tudtad, hogy ma jövök haza?
? Nem tudtam, csak vártalak.
Péter magához ölelte a nőt és csak szorította, az ágyra nézett, nem volt megvetve.
? Hol aludtál?
? Nem aludtam, ültem a sötétben és gondolkodtam.
? Gyere, megfürdetlek és lefekszünk aludni, én is álmos vagyok.
Apatikusan tűrte a lány, hogy Péter bevezesse a fürdőszobába és levetkőztesse. Lemosta testét, megtörölte, ráadta hálóingét és gyöngéden kiemelte a kádból. Az ágyhoz vitte, lefektette és mint az édes gyermekét féltő gonddal betakarta. Gertie mindezt lehunyt szemmel tűrte és egy nagyot sóhajtott.

Éjszaka Péter felriadt, nem tudta mire ébredt, maga mellé nézett, Gertie nem volt az ágyon. Felugrott és az előszobába rohant. Gertie az ajtóban állt felöltözve és ki akart lépni, Péter odaugrott és a karját elkapva visszarántotta, a kulcsot ráfordította és zsebre tette.
? Miért akartál megszökni? – kérdezte ingerülten.
? Péter hagyjál kérlek, már tegnap mondtam, hogy elmegyek.
? Nem engedem!
? Miért nem? Lásd be, hogy nem lehetek a tiéd, testem, lelkem tönkretették, nem akarok bajt hozni rád!
? Szóval nem mondtál el mindent?
? De elmondtam, csak nem tudom milyen betegséget kaptam tőlük, nem akarlak megfertőzni.
? Akkor menjünk együtt.
? Hová akarsz menni?
? A kórházba, kivizsgáltatlak szívem!

Már három napja bent volt Gertie a kórházban, minden vizsgálatot elvégeztek, de komoly bajt nem találtak. Péter a főorvos szobájában ült és hallgatta a diagnózist.
? Hát kérem, a fizikai megpróbáltatásokon és a lelki traumán kívül komolyabb bajt nem találtunk. Úgy tudom a hölgy megmenekült, kiúszott a partra és ott kapott segítséget.
? Majdnem így volt doktor úr. Már csak egy kérdésem maradt: ki fog nőni a haja?
Az orvos elmosolyodott.
? A hajhagymák nem sérültek, csak lassabban nőnek, de egy hónap múlva már láthatók lesznek a pihék. De azért nem értem miért vágatta le a haját?
? Nem ő volt, ez egy rémtörténet, nem untatom vele.
? Értem, de azért egyszer majd elmondja?
? Olvassa a Szervezet honlapját, ott megírjuk az igazságot.
Kiment és délután már otthon is volt Gertievel.

Meglepő gyorsasággal regenerálódik a fiatal szervezet, Gertie egy hét múlva már majdnem olyan volt mint régen, csak a haja hiányzott. Péter féltő gyengédséggel ápolta, etette, fürdette, mosott, főzött, takarított, szívesen tette, szeretettel, szerelemből.
? Remélem most már nem akarsz megszökni? – kérdezte egy hét múlva, Gertie elmosolyodott.
? Ha mindig így bánsz velem, akkor nem.
? Beszéltél a főnökasszonnyal?
? Felhívtam és azt mondta pihenjek, ameddig nem érzem elég erősnek magam és még azt is mondta, vigyázzak rád!
Péter elnevette magát és este az ágyban átölelte kedvesét.
? Most már szabad?
? Hát persze, nem tudtam meddig várjak még.
? Szólhattál volna...
? Arra vártál, hogy azt mondjam: hé, nem akarsz hozzám bújni?
Nevetve ölelték egymást és elsüllyedt a világ körülöttük.

Még aznap megjelent a hivatalos kommüniké, amelyben a kínai hatóságok bejelentették, megtalálták a szerencsétlenség egyetlen túlélőjét és átadták az osztrák követségnek.
? De hisz ebből egy szó sem igaz! – háborgott Péter, de Gertie leintette.
? Csak nem hiszed, hogy bevallják az igazságot?
A nagy Környezetvédelmi Szervezet honlapján megjelent egy írás képekkel illusztrálva, amelyben leírták Gertie megmenekülésének igaz történetét. Néhány nap múlva a japánok kiadtak egy közleményt, amelyben cáfolták a vádakat és hivatalosan bocsánatot kértek az érintett államoktól, hogy késve értesítették őket a sikeres mentésről.
? Hazugságot hazugságra halmoznak – morgott Péter, de a lány betapasztotta a száját csókjával.
? Ne bosszankodj édes, a fő, hogy itt vagyok veled.
? Igaz és soha többé nem engedlek egyedül sehová!
? Még WC-re sem?
? Oda sem, az ajtónál állok kivont fegyverrel!
Elnevették magukat, Gertie a fiúhoz bújt és nagyon boldognak érezte magát. Ez a szörnyű kaland a javára vált, mert megváltozott, sokkal szelídebb és odaadóbb lett, megbecsülte és élvezte szabad élete minden percét szerelmével az oldalán.

Lehet, hogy valakinek feltűnt ez a történet mennyire hasonlít egy filmhez. Való igaz, sok tekintetben hasonló a „Mielőtt felkel a nap és a „Mielőtt lemegy a nap” filmpároshoz, de nem azonos velük. Inkább úgy írnám: A történet és a szereplők hasonlósága pusztán a véletlen műve, de mégsem írhatom, mert nem volt véletlen. Láttam mindkét filmet és ezek hatására mozdult meg bennem valami, emlékeztem valami hasonlóra és utánajártam. A történet magja nagyrészt igaz, csak a szereplők személye és a helyszínek mások. A történet befejezése valóban csak a képzelet szüleménye, de így teljes, így hihető és mégis boldog befejezése van. A valóságban sohasem látták viszont egymást és azok a veszélyes kalandok sem estek meg velük, csak így sokkal filmszerűbb!
B.P.
 

A történet folytatódik...

Lassan kilépett az erkélyre és a korláthoz sétált, még mindig nem fogta fel mi történt. Nézte a magasba törő toronyházakat, a nyüzsgő utcákat, a dzsunkákat a lagúnán, de lelki szemei előtt csak egy kép lebegett, Gertie arca. Az elmúlt két évre gondolt, a csodálatos időkre, a gyönyörű együttlétekre és a fantasztikus kalandokra, amiket együtt éltek át. Péter úgy gondolt erre az időszakra, mint élete legszebb szakaszára, most igazán boldog volt. A hatalmas környezetvédelmi szervezet mint egy nagy család körülölelte és mindennel ellátta. Ő határozta meg, milyen projektben akar részt venni és tőle függött, mit csinál, kivel megy.
Megbecsülték a munkáját és felnéztek rá, pedig még csak két évet töltött a szervezetnél. Gertie mindenhová követte, vele ment és a fotósával. Most volt az első alkalom, hogy nem voltak együtt, ő a szállodában maradt, mert fel kellett dolgoznia és elküldenie a két hét alatt felgyülemlett anyagot és csak itt volt internet kapcsolat. Shanghai hatalmas város,  rendkívül kis területen, de mindennel el volt látva.
? Holnap itt leszek édes – mondta tegnap előtt reggel Gertie – csak követjük a halászhajót, képeket csinálunk és fordulunk vissza.
? Ne menj nélkülem – mondta Péter, mert egy rossz érzés kerítette hatalmába.
? Neked most fontos munkád van, az anyagra várnak a központban – ölelte át a fiú nyakát és hozzásimult – egyszer kibírod, hogy nem vagy velem.
? Hát jó, de nagyon vigyázz magadra!
? Ezt Arnie-nak mondd, ő most a főnök – mosolygott a lány.
? Tudom, de te sokkal nyugodtabb és megfontoltabb vagy, rá is vigyázz.
? Rendben, ne aggódj.
? De aggódok, nem emlékszel a tavalyi balesetre? A japán bálnavadász hajók fel vannak fegyverezve.
? A tavalyi egy szerencsétlen baleset volt, velünk ilyen nem történhet meg!
? Nem történhet meg!... Nem történhet meg!... Nem történhet... - visszhangzott agyában. A telefon csengése zökkentette ki gondolatmenetéből, felvette a kagylót.
? Tessék.
? Mr. Budai?
? Az vagyok.
? Lejönne kérem, két úr várja a recepciónál.
? Azonnal megyek.

A két úr feketében volt, az egyikük erős kínai akcentussal szólította meg.
? Mr. Budai, nemde?
? Én vagyok, de arra kérném, ha lehet németül beszéljünk.
? Sajnos csak nagyon kicsi német, nem tudni jól.
? Nem baj, én meg angolul nem tudni jól!
? Na jó, kaptunk értesítés Japán hatóság és ők nem akarnak tudni semmiről.
? Nem találták meg a hajót?
? Sajnos nem, azt mondják.
? Nem értem, egy ekkora hajó nem tűnhet el nyom nélkül!
? A tenger nagy, sajnos.
? Mi a parti őrség hivatalos álláspontja?
? Hogyan? Nem érteni jól.
? Mit mond a parti őrség?
? Azt mondja, hajó eltűnni, nyomozás lezárni!
? Lezárták a nyomozást három nap után? Ezt nem értem!
? Nem találni semmit, sajnos. Tudja Japán hatóság elzárkózni, mi nem tudni semmit.
? Nem mehetünk oda, értse meg – szólalt meg most már a másik férfi is, az ő kiejtése sokkal jobb volt.
? De hát hat ember tűnt el! Három ember, a kollégáink és a hajó személyzete. Az egyik osztrák állampolgár volt, a másik kettő angol! A követségen fogok panaszt tenni!
? Megteheti uram – mondta a férfi – de sajnos nem tehetnek ők sem többet.
? Az osztrák lány az élettársam volt, a szerelmem... – Péter hangja egyre halkabb lett, a szemében egy könnycsepp csillogott. A két férfi részvevően figyelte.
? Adok egy nevet és telefonszámot – mondta halkan a jobb kiejtésű – hívja fel, ő talán többet tud mondani.
Átadott egy cédulát, meghajolt és a társával együtt elment. Péter nézte a cédulát, egy férfinév volt rajta és egy helyi telefonszám. A betűk lassan elmosódtak szeme előtt és Gertie képe úszott be a helyükre, mosolyogva nézte őt és egy szót formált ajka: szeretlek!

A telefon elég sokáig csengett, Péter már le akarta tenni, mikor egy kattanás után érdes, borízű hang szólt bele.
? Halló, ki az?
? Budai Péter vagyok – mutatkozott be a fiú.
? Mit akar? – hallatszott a barátságtalan hang.
? Információt, beszélhetnék önnel személyesen?
? Mi a fenének, nem tudok semmit!
? Ne tegye le! – kiáltott ijedten a kagylóba Péter.
? Már kérdeztem, mi a fenét akar?
? Megtudni valamit a Deltáról, a Green Peace hajójáról.
? Már elmondtam mindent a kikötői hatóságnak, hagyjon békén!
? A feleségem a hajón volt, a szerelmem! – kiáltotta kétségbeesetten a fiú. Sokáig csend volt a kagylóban, de a férfi nem tette le.
? Jöjjön a kikötőbe – szólalt meg végre, a hangja már nem volt barátságtalan – keresse a Morpheus kapitányát.
Egy kattanás és már csak a vonal zúgása hallatszott.

Két napja őrlődött Péter kétségek között, mert a hajóról nem jött hír. Amikor felhívta a kikötőt, azt mondták, hogy nem érkezett meg és nem tudnak semmit róla, a rádiójelzésekre sem reagál. A kis hajó eddig mindig sértetlenül tért vissza, egyszer még ő is velük volt. Harrington kapitány tapasztalt tengeri medve, eddig minden őrült akciót baj nélkül megúszott és mindig visszahozta a hajót. Egyszer egy hatalmas vihar érte utol őket, a szél egészen Hokkaidó szigetéig sodorta, de a japán parti őrséget kijátszva visszatértek másnap. Risiri és Rebun szigetét megkerülve, a parti sziklák fedezékében hajóztak ki a kínai tengerre és megúszták a konfliktust a japánokkal.
Péter minden nap érdeklődött, másnap már megismerték a hangját és kérdés nélkül mondták a rossz hírt: még nem tért vissza. Most is csak kevesen voltak a hajón, a kapitány, a gépész, a kormányos és három aktivista.

Egy óra múlva már a kikötőben volt, a hosszú Bassin végét szinte nem is lehetett látni, mindenfelé szállító járművek nyüzsögtek, rakodógépek bálákat, konténereket emeltek és raktak kamionokra, matrózruhába öltözött emberek köteleket cipeltek és pallókon jártak. Kikötői daruk árnyékában lépkedett és megszólított egy matrózruhás férfit.
? A Morpheust hol találom?
? Az öreg-kikötőben - válaszolta a férfi és a távolba mutatott. Péter elindult, de a férfi utánaszólt.
? Várjon üljön fel, elviszem.
Egy elektromos targoncába ugrott és maga mellé mutatott. Péter vegyes érzelmekkel szállt be a jármű szűk ülésébe, nem bízott a rossz arcú férfiben.
Tíz percig mentek szótlanul a targoncával, már elhagyták a hosszú Bassint és egy töredezett betonúton haladtak zötykölődve, mikor a férfi előre mutatott.
? Az a Morpheus.
Egy öreg, rozsdás halászhajó állt a móló mellett, látszott, hogy sok éve nem volt átfestve. A sós tengeri levegő hamar kikezdi a vasfelületeket. Péter megköszönte a fuvart és kiszállt, de a férfi megfogta a kabátját, nem eresztette.
? Ja, bocsánat – kapott észbe a fiú, belenyúlt a zsebébe és egy ötdollárost adott át. A férfi rávigyorgott, szó nélkül zsebre tette a pénzt és a sapkájára bökve visszafordult.
? Megvárom, ha akarja! - szólt hátra.
? Nem köszönöm – válaszolta Péter és az öreg hajó felé fordult. Egy ferde pallót vett észre, ami a fedélzetre vezetett, végigment rajta.
A fedélzeten nem volt senki, Péter bizonytalan léptekkel, de elszántan keresett tovább. Benézett mindenhová, kinyitott minden ajtót, még a legrozsdásabbat is, végül egy vaslépcsőn lement a fedélközbe. Benyitott egy ajtón és végre meglátott valakit.
A férfi elhanyagolt kinézetű volt, hosszú haja a vállát verte, borostás állán szakáll maradványával, látszott, hogy sietve próbálta leszedni, de valamiért abbahagyta. Egy asztalnál ült, előtte borosüveg és egy tányér ételmaradékkal. A férfi felnézett.
? Mit akar? – kérdezte barátságtalanul.
? Beszélni önnel – mondta Péter elszántan és beljebb lépett.
? Üljön le – mondta lemondó hangsúllyal a férfi és egy székre mutatott.
? Köszönöm.
? Maga hívott telefonon?
? Én voltam.
? Milyen volt a felesége?
? Szőke – mondta meglepetten Péter, nem ilyen kérdést várt.
? Szép volt?
? Nagyon szép, szőke hosszú haj, kék szem... – a fiú szemét könny lepte el – tud róla valamit?
? Az enyém fekete volt, tudja olyan tűzrőlpattant! Villogó fekete szeme volt és folyton veszekedett velem, de szerettem őt – a férfi nagyot nyelt - a magáé is veszekedős volt?
? Nem, szelíd volt, de nagyon önfejű. Hiába mondtam, hogy ne menjen nélkülem, nem hallgatott rám.
? Az enyém se.... nagy vihar volt és egy hullám felcsapott... - a férfi hangja elcsuklott – nem tudtam elérni, csak csúszott lefelé és nézett rám rémülten! Sohasem fogom elfelejteni azt a tekintetet!
Meghúzta az üveget és csak nézett maga elé, elővett egy nagy kockás zsebkendőt és kifújta az orrát, Péter nem mert megszólalni.
? Okusiri mellet húztunk – folytatta a férfi - a sziget takarásában három napja, mikor felbukkant egy japán flotta. Négy hajóból állt és egy bálnarajt követtek, nem mertünk kibújni a fedezékből. Egyszer csak megláttunk egy kis hajót, őket követte, a Green Peace zászlója volt felhúzva rá. A vezérhajó elé kerültek, tudja a bálnák és a hajó közé, mikor hangosbeszélőn rájuk kiáltottak angolul. Azt kiabálták, hogy menjenek onnan, mert rájuk lőnek, de a kis hajó csak ment előttük a bálnák felé. Mi csak rémülten néztünk, mert tavaly az egyik hajónkat szétlőtték szigonyágyúval.
? Az hogy lehet? – szólt közbe Péter.
? Vasrudakat tettek az ágyúkba és átlyukasztották a borítást a vízvonal alatt, aztán ott hagyták őket. Két órát kínlódtak, a hajó lassan elsüllyedt, de szerencsére a Vazula arra járt és felvette a személyzetet. A Green Peace nem volt ilyen szerencsés.
A férfi elhallgatott, Péter sápadtan ült vele szemben és nem tudott megszólalni.
? Mi történt? – nyögte ki végül.
? A vezérhajó nekik ment, szinte kettészelte a kis hajót, rögtön elsüllyedt.
? Az emberekkel mi történt, felvették őket?
? Nem... tovább mentek, mintha mi sem történt volna. Amikor már elég távol voltak, előbújtunk és kerestük őket, de senkit sem találtunk. Egy órát keringtünk ott, higgye el, de csak néhány deszkadarabot találtunk és pár ruhaneműt, egy kabátot, egy sapkát és ezt.
Kivett a zsebéből egy kendőt és Péter felé nyújtotta, a fiú lélegzete elakadt, Gertie zöld selyemkendőjét tartotta a kezében.

Hiába próbálta, nem tudta rávenni a férfit, hogy tanúskodjon, azt mondta tiltott helyen húztak és elveszítheti az engedélyét, ha kiderül. Értse meg, neki családja van és el kell tartani a négy gyerekét egyedül, a felesége nélkül.
Péter összetört, nem volt kedve semmihez, a történtek lesújtották. Nem tudta hogy került vissza a szállodába, de egyszer odaért, csak ült az ágyon érzéketlenül, gondolattalanul.

Másnap az amerikai követségen volt, a nagykövet asszonnyal szemben ült, maga mellett egy német nővel, a tolmáccsal.
? Értse meg uram, nem tehetünk többet, az amerikai haditengerészet errefelé vörös posztó, nem szívesen látnak minket még mindig.
? De hát hat ember tűnt el és egy hajó, az nem jelent semmit?
? Nézze uram, értesítettem a kormányomat, de még nem kaptam választ, egyébként segítségképpen felhívtam a Green Peace Washingtoni képviseletét is, ők azt ígérték közbenjárnak az ügyben.
? Köszönöm nagykövet asszony és remélem most már történni fog valami.
? Azt tanácsolom, most már menjen haza, ha valami kiderül, vagy találunk valamit, majd értesítjük a Szervezetet.
Felállt, jelezve, hogy vége a kihallgatásnak.
? Még annyit – folytatta Péter – találtam egy embert, aki tanúja volt az esetnek, de nem hajlandó tanúskodni, félti a megélhetését.
? Azzal nem megyünk semmire, ha legalább fényképfelvételeket készítettek volna, talán.
? Köszönöm a türelmét és már nem zavarom tovább.
Lassan ballagott ki a követségről az utcára, kint a szokásos nyüzsgés fogadta, a személytelen tömeg. A szálloda nem volt messze, gyalog csak öt perc, de számára örökkévalóságnak tűnt.
 

Gertie  
(Második rész)

   Múltak a hónapok. Péterben kezdett halványulni az emlék, de a vágy, hogy újra találkozzon a lánnyal nem csökkent, inkább erősödött. Alig várta a hatodik hónap végét. Január volt, kemény hideg, a főváros didergett. Már hetek óta mínusz tíz fok volt a napi átlaghőmérséklet. Az emberek, ha tehették, ki sem mozdultak lakásaikból. Pontosan a hatodik hónap végén Péter nagy bizakodással lelkében elindult a fővárosba a megbeszélt találkára. Délután volt, a Keleti pályaudvar máskor zsúfolt peronján alig lézengett pár ember. Fél négykor már ott toporgott az első vágány mellett és várt. Az állomás óráján a percek lassan teltek. Elmúlt négy óra, a lány sehol, Péter várt, biztosan késik a vonata, vagy más okból késni fog, ő megvárja. Ha ide fagy is, de megvárja.
Elmúlt őt óra, senki sem volt a peronon Péteren kívül. Az elkeseredés egyre nőtt a fiúban. Már nem számolta a perceket, csak várt, kitartóan várt! Nem érezte a lábát a hidegtől, de nem érdekelte. El kell jönnie! Megígérte!
Hat óra. Péter elszántságát az elkeseredés váltotta fel. Nem jött el! Vajon mi lehetett az oka?
Biztos közbejött valami, vagy valaki! A bizonytalanság volt a legrosszabb. Nem tudta elhinni, hogy csak úgy elfelejtette őt a lány, nem ilyennek ismerte meg. Nem baj, nem adja fel!
Este nyolckor már elment a kedve az élettől is. De elhatározta, ha törik, ha szakad, de találkozni fog vele. Legalább csak annyi időre, hogy megmondja, mennyire szereti és meghallgassa, mi volt az oka, hogy cserben hagyta.
Másnap ismét kiment a pályaudvarra, hátha a lány elszámolta magát és egy nappal később jön.
Harmadnap is kiment, de egyre csökkenő reménnyel. Nem jött el! Elfelejtette őt! Nem tudta kiverni fejéből ezeket a gondolatokat. Nem átkozta Gertie-t, nem haragudott rá, annál sokkal jobban szerette, csak nagyon el volt keseredve.
Nem tudta a címét, a telefonszámát, csak a nevét. Hogyan értesítse, hogyan vegye fel vele a kapcsolatot, hogy megmondja, még mindig mennyire szereti. Csak ennyit szeretett volna mondani, nem többet!
Csak azt, hogy szereti.
? Én sem mondtam meg a címemet, sem a telefonszámomat - döbbent rá - lehet, hogy keresett volna, hogy megmondja, miért nem tud eljönni.
Átkozta önmagát, az ostobaságát, a nagyképűségét!
? Milyen hülye voltam, milyen tökkelütött barom! Ilyet csak egy felfuvalkodott ostoba csinál! - szidta önmagát - most mihez kezdek, mit csinálok, hogyan keressem meg?
Elment a postára, elkérte a nemzetközi telefonkönyvet és órákon át böngészte. A bécsi telefonkönyv több ezer oldalas és csak Groussmanból több, mint húsz oldal volt. És ha nincs is telefonja, vagy csak mobilja van? Reménytelen az ügy.
De akkor sem adja fel!
Találomra felhívott néhányat a nevek közül, de egyiknek sem volt Gertie nevű lánya és még csak nem is ismertek ilyet.
Péter türelme elfogyott. Már nem bízott benne, hogy valaha viszontlátja kedvesét. Hazament és megivott egy egész üveg konyakot, hogy felejtsen. Olyan rosszul lett tőle, hogy elment a kedve az ivástól. Nem értette, hogy mások miért találnak vigaszt benne.
Eltelt egy újabb év. Péter már nem gondolt a lányra, csak éjszakánként gyötörték rémálmok.
Egyszer a pályaudvaron állt, jöttek a vonatok, a lány az ablakban állt, integetett neki, de a vonat nem állt meg. Máskor a síneken fekve találta mozdulatlanul, jött a vonat, de ő képtelen volt megmozdulni, hogy kimentse. Ilyenkor csuromvizesen ébredt, erős fejfájással. Rettenetes volt!
Csak az idő hozhat gyógyírt erre a bajra.

Megismerkedett egy lánnyal, mikor a postán böngészte a telefonkönyvet. Ő is keresett valakit és a közös probléma összehozta őket. Nem volt nagy szerelem, de úgy látszott jól megvannak egymással.
Péter egyre inkább azt érezte, nem érdemes tovább keresnie. Nincs értelme, túl nagy a világ és nem biztos, hogy valaha találkoznak.

Tavasszal kitűzték az esküvő időpontját.  Péter úgy érezte, szüksége van valakire, aki szereti, gondoskodik róla, mert beleőrül, ha mindig a bécsi lányra gondol, de azért nem adta fel.
Majdnem két év telt el elválásuk óta, mikor egy barátja tanácsára az interneten próbálkozott tovább a kereséssel. Blogot írt, olyan címmel, ami találkozásukra utalt.
„Budapesti emlék”, „Gellérthegyi éjszaka”, „Pályaudvari búcsú” és még több hasonló címen írt magyar és német nyelven. Hirdetést adott fel több bécsi újságban „Szombathelyi fiú keresi a bécsi lányt”, vagy „Éjszakai séta a Gellért hegyen veled, jelentkezz!” és még néhány hasonló hirdetést. Ezek néhány héten át minden nap megjelentek  Neueste Nachrichten és a Wiener Tageblatt hasábjain.
Böngészte a kereső oldalakat, hirdetett a „barát keres barátot” oldalain, de minden igyekezete hiábavaló volt.
Összeveszett a feleségével, aki ezt már az őrültség biztos jelének vélte. Az asszony elköltözött haza a szüleihez, Péter azt sem bánta, rögeszméjévé vált a keresés. Már azt sem bánta, hogy a felesége beadta a válókeresetet.
Újult erővel vetette bele magát a keresésbe. Megszállottan írta a hirdetéseket, a blogokat, böngészte az internetes keresőket.
Egy nap elkeseredett ötlete támadt. Minden blogjában azt írta, hogy július 5-én, 6-án és 7-én a bécsi Grabenen lévő kis kávéház teraszán fogja várni kedvesét délután 4-től 6-ig.

Bécsben a Stefansdóm sarkán a Grabenen levő kis kávéház ilyenkor nyár derekán elég zsúfolt volt.
Túristák, háziasszonyok, találkára váró örömlányok ültek a kis asztalok mellett. Péter az utca felőli oldalon foglalt helyet kezében egy újsággal, de tekintetével az utcát fürkészte. Ott ült rendületlenül, tele reménnyel a reménytelenségben. Várt. Bizakodott. Talán mégis szerencséje lesz és meglátja a lányt. Túl sokáig nem ülhetett ott egy kávé mellett, de eddig még békén hagyták, mert látszott rajta, hogy vár valakit. Másnap a kiszolgáló kislány már előre köszönt neki és hozta kérés nélkül a kávéját. Harmadnap már félénken megkérdezte:
? Nem jött még el? - Nem tudta kiről lehet szó, de sejtette, hogy csak nő lehet. Péter kényszeredett mosollyal felelt:
? Még nem, sajnos, de még várok.
A kiszolgáló csodálta Péter türelmét, de nem zaklatta tovább. Hat órakor lassan, nehézkesen felállt, fizetett és a kiszolgáló lány sajnálkozó mosolya kíséretében kifelé ballagott. Hirtelen megtorpant, a szíve hevesen verni kezdett, az ajtóban Ő állt. Hitetlenkedő tekintettel a fiút nézte.
? Szia! - szólalt meg halkan.
? Mit keresel itt?
? Téged! - volt a válasz.
? Évek óta kereslek.
? Már percek óta álok itt és nem akartam hinni a szememnek, hogy téged látlak - mondta halkan Gertie.
? Én már órák óta itt ülök és téged várlak.
? Engem vártál, nem értem.
? Nem olvastál újságot, nem nézted az internetet?
? Nem, csak most jöttem haza, Japánban voltam a fotósommal, a klímaváltozás hatásait tanulmányoztuk.
Lassan elindultak a Mariahilfer Strasse irányába - csak nyugi, nem kell ajtóstul rohanni a házba! - nyugtatgatta magát Péter. A lány megállt és a fiú felé fordult.
? Hadd lássalak, ugyanolyan vagy, mint akkor, semmit sem változtál. Hogyan élsz, mi van veled?
? Nem sok történt azóta, hogy elmentél, csak öregebb lettem két évvel.
? És ...elmentél...?
Péter mélyen a lány szemébe nézett.
? Sajnos majdnem lefagyott a lábam, ezért nem tudtam tovább várni...
? Meddig vártál?
? Csak három napig.
? Uramisten! Sajnálom, nem voltam itthon akkor sem, mert az északi fjordok olvadását tanulmányoztuk és nem volt senki aki helyettesítsen. Rettenetesen sajnálom, biztos nagyon haragudtál rám. Egyébként sem adtad meg a címed, vagy a telefonszámod. Azt hittem te is megfeledkeztél rólam.
? Te megfeledkeztél rólam?
? Hát nem sok időm volt a magánéletemre, annyi a munkám!
? Persze csak egy futó kaland voltam számodra biztos.
? Igazságtalan vagy, legszívesebben itt hagynálak! - fakadt ki a lány.
? Tehát értelmetlen volt a két évig tartó keresésem, mert amikor megtaláltalak, te megsértődsz és elmész! - Kiáltotta Péter.
? Tulajdonképpen nem történt semmi köztünk.
? Nem történt semmi? És a csókok, az ölelések? Az semmi?
? Milyen ölelés, nem volt időnk semmire, a vonat nagyon korán indult.
? Te ezzel áltattad magad? Hogy nem történt semmi? Nem emlékszel? - kiáltotta elkeseredetten Péter.
? Az éjszaka a parkban, a gyönyörű éjszaka, arra sem emlékszel? - Péter haragja egyre nőtt.
? Nem, ne haragudj, nem emlékszem - mondta a lány bizonytalanul.
? Hát ez elképesztő, ez rettenetes! Elfelejtettél mindent? - Péter már a sírás határán volt.
? Miért, mire kellett volna emlékeznem? Arra, hogy rohantunk a pályaudvarra, mert a vonat mindjárt indul? Vagy arra, hogy megállapodtunk, nem lesz köztünk semmi? Hogy elválunk és mindenki megy a maga útján tovább? - Gertie hangja egyre haragosabb, elkeseredett lett.
? Mire emlékezzek?

Péter csak állt bénultan a fájdalomtól, az elkeseredéstől, megszólalni sem tudott. Értelmetlen volt ez az egész, az évekig tartó elkeseredett keresés, ami majdnem az őrületbe kergette. Hiábavaló volt minden próbálkozás, a lány nem emlékszik semmire. Erre nem gondolt, ezt nem tételezte fel róla, azt gondolta, ha ő ennyire szenved, Gertie is ugyanúgy érez. Hiszen a pályaudvaron a búcsúzásnál olyan őszintén beszélt, hogy mennyire sajnálja az elválást! Vége mindennek!
Gertie szomorúan nézett a fiú szemébe, hallgatott, lehajtotta fejét és halkan mondta:
? Igazad van, ezzel áltattam magam egész idő alatt. Dehogynem emlékszem, mindenre emlékszem, minden szóra, beleégett a lelkembe. Nagyon szégyellem, hogy nem tudtam elmenni, pedig hogy szerettem volna.
 Péter nagyot sóhajtott. Mire volt jó ez a játék, miért csinálta? Azt hiszem értem, de akkor is nagyon fáj.
Sétáltak tovább.
? Mesélj magadról, van valakid?
? Megnősültem - bökte ki nagysokára Péter.
? Hát az nagyszerű, akkor nem vagy egyedül.
? Igen, elvettem egy szerény, kedves lányt, de nem tudtam úgy szeretni, ahogy megérdemelte volna. Mindig rád gondoltam, amikor őt öleltem és ezt biztosan megérezte. Benne is mindig csak téged kerestelek. Emlékszem egy reggel a rémálmok után izzadtan ébredtem, ő ott ült velem szemben és értetlen arccal nézett engem, nem értette mi történik a lelkemben. Pedig megpróbáltam kedves lenni hozzá, szeretni, de közben mérföldekre voltam tőle, az érzéseitől!
? Rémálmaid voltak?
? Egyszer azt álmodtam, kint állok a vágányok mellett, jönnek a vonatok, egyre több, az egyik ablakában te integetsz, de a vonat nem áll meg és én csak állok elkeseredetten. Egy másik álomban te a síneken fekszel, jön a vonat és én képtelen vagyok megmozdulni, hogy kimentselek! Vagy amikor szaladok ki a pályaudvarra, hogy találkozzam veled, de amikor odaérek, te már szállsz fel a vonatra és az indul! Hiába kiabálok utánad nem hallod meg a vonatfüttytől! Ilyenkor csuromvizesen ébredek erős fejfájással és az egész napom el van rontva.
Gertie döbbenten hallgatta. Alig hitte el, hogy ez a kedves fiú min ment keresztül miatta, nagyon szégyellte magát.
? Szegénykém, rettenetes lehetett! De te ezt nem csak most találtad ki, hogy engem is elkeseríts?
Péter csak szomorú arccal nézett rá, hát ennyire nem érti?
? Jaj, csak vicceltem, elhiszem és meg tudom érteni, de most bűntudatom van emiatt és a feleséged mindezt látta, nem próbált meg segíteni?
? Nem. Egyszerűen nem értette, pedig elmeséltem neki őszintén mi volt köztünk. Azt mondta megbocsájt, de azt már nem tudta megérteni, miért folytatom olyan elkeseredett kitartással a keresést. Egy ideig nyugodtan éltünk, de amikor rám jött ismét a kutatási láz és őt teljesen elhanyagoltam, beadta a válókeresetet.
? Hát ez nagyon szomorú. Elmeséled, hogyan kerestél? - tovább ballagtak, befordultak a Kirchen Gasséra.
? Először csak vártam, hetekig vártam arra, hogy üzenj valamilyen módon. Tudom, hogy az én ostobaságom volt az oka, hogy nem mondtuk meg egymásnak a telefonszámunkat, vagy a címünket. Nagyon el voltam keseredve. Megpróbáltam inni, hogy felejtsek, de csak rosszul lettem tőle, ez sem jött be. Akkor a telefonkönyvben kezdtelek keresni, de az is reménytelennek bizonyult.
? Nincs telefonom, nincs értelme, mert alig vagyok itthon. Voltam Budapesten is a múlt nyáron egy környezetvédelmi konferencián.
? Ha tudtam volna!
? De azt még nem mondtad el, miért jöttél Bécsbe.
? Nem adtam fel a keresést. Megpróbáltam az interneten, blogokat írtam, a keresőkben kutattam, még két bécsi újságban is adtam fel hirdetést. Utoljára az az ötletem támadt, hogy azt írom a blogomba, hogy három napig itt várlak a kávéház teraszán 4 és 6 között. Ma volt az utolsó nap. Ha most sem jössz, hazamentem volna a következő vonattal.
? Ha azt mondom, menj haza, nem volt jó ötlet utánam jönnöd, mit mondanál? - kérdezte remegő hangon a lány.
? Azt már nem! Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! - mondta elszántan a fiú -
mindent el kell mesélned mi történt veled az elmúlt két évben, engem minden érdekel!
? Lásd be nem lehetünk együtt, én nem vagyok feleségtípus, állandóan úton vagyok, alig vagyok itthon... - próbálkozott tovább Gertie.
? Tehát kellemetlen volt neked ez a találkozás!
? Azt nem mondtam, csak feltépted a régi sebet, már nem tudok közömbös lenni.
Szomorúan nézett a fiúra és a szemében egy könnycsepp csillogott. Péter elnézte a lányt, az arca kissé megnyúlt, soványabb lett, a haját levágatta, ruhája valahogy nem állt jól rajta, de a szeme, a szeme a régi. Egészében véve most is nagyon szép volt. Ballagtak tovább, felfelé a domboldalon.
? És most mit érzel?
? Most már megnyugodtam. Tudod ez a két év rémálom volt számomra, nem tudtam nyugodtan meglenni.
Megálltak egy öreg bérház előtt.
? Itt lakom - mondta a lány és mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, együtt léptek be a kapun. Felmentek az emeletre, Gertie kinyitotta az ajtót és beléptek a kis lakásba.
? Ne nézz körül még nem volt időm takarítani - mondta.
Péter letelepedett a kanapéra és érdeklődve nézett körül. Nem a takarítatlanságot, vagy a rendetlenséget nézte, hanem a lány személyiségét kereste a tárgyakban. Mindenfelé térképek, könyvek hevertek, régi fényképek a falon feltűzve. Az egyik egy idős asszonyt ábrázolt, a másikon Gertie volt egy fiúval.
? Az a nagymamám és az meg a fotósommal együtt készült.
? Ő a barátod?
? Igen, gyakorlatilag együtt élünk, ha ezt együttélésnek lehet nevezni! Egész évben nincs itthon, amikor itthon van szeretjük egymást egy-két hétig, utána eltűnik fél évre, vagy még hosszabb időre.
? Ez tényleg nem együttélés.
? Nekem megfelel - mondta száraz hangon a lány.
? Ezt nem hiszem - gondolta Péter és tovább nézelődött a szobában. Talált a sarokban egy öreg gitárt.
? Szoktál gitározni?
? Igen, ha itthon vagyok és ráérek. Írtam néhány dalocskát is.
? Énekelnél nekem? - kérte Péter.
? Csak egy dalt írtam magyarul, a többit németül. Egy valcert.
? Akkor legalább azt az egy dalt énekeld el.
? Muszáj? Nincs jó hangom. Inkább csinálok egy jó teát!
? Rendben, de ragaszkodom a dalhoz, nagyon szeretném hallani!
? De nekem nincs kedvem most énekelni, biztos kinevetnél.
? Miért nevetnélek ki? Biztos, hogy szép hangod van és én nagyon kíváncsi vagyok.
? Hát jó.
? Tulajdonképpen ezt is németül írtam, de most magyarul fogod hallani, ezért nem biztos, hogy rímelni fog.
Gertie a konyhában foglalatoskodott és az időt húzta, Péter nem hagyta magát, tovább kérlelte a lányt.
? Nem is mondtad akkor, hogy tudsz gitározni, pedig mindenféléről beszélgettünk.
? Akkor még nem sokat törődtem vele, mert a munkám lekötött, de fél évvel ezelőtt itthon voltam két hónapig és nagyon magányos voltam, akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a zenével.
? Bárcsak veled lehettem volna...

Gertie sokáig nézte a fiút, szemébe meleg fény költözött, fogta a gitárt és leült vele szemben.
Néhány akkord után lágy, tiszta hangon énekelni kezdett.

 Énekelek egy dalt neked, 
 Egy kis valcert,             
 Csak úgy neked, csak úgy halkan,
 Énekelek egy dalt neked
 Arról az éjszakáról.
 Az voltál nekem egyetlen éjjel,
 Akiről egy életen át álmodtam minden éjjel,
 De elmentél,
 Réges rég elmentél,
 Egy távoli, magányos helyre sodort a szél,
 Számodra csak egy röpke kaland volt,
 De számomra sokkal több,
 Csak, hogy tudd!
 Mondhatnak bármit, nem számít
 Tudom, mit jelentettél nekem.
 Bárcsak kapnék még egy esélyt,
 Bárcsak kapnék még egy éjt,
 Még akkor is, ha úgy tűnik, nincs több remény,
 Sokkal több voltál nekem
 Több, mint bárki előtted,
 Egyetlen éjszaka veled - Péter drágám,
 Több, ezer éjnél más ágyán,
 Nincs bennem harag kedvesem
 Sosem felejtem el azt az  éjszakát,
 Akkor sem, ha holnap már más ölel
 Amíg élek, a szívem a tiéd lesz,
 Örökké.
 Énekelek neked egy dalt,
 Csak úgy neked, csak úgy fáj,
 Énekelek neked egy dalt
 Egy feledhetetlen éjszakáról...
( Let me sing you a waltz, a „Before Sunset”című filmből)

Nem tudta folytatni, egy akkorddal lezárta, felugrott és kiszaladt a fürdőszobába. Péter csak ült döbbenten, most jött rá, milyen mély nyomot hagyott a lányban az az egyetlen éjszaka. Szégyellte magát, az önsajnálatát, felállt és a lány után ment.
Gertie a kád szélén ült és hangtalanul potyogtak a könnyei, Péter megsimogatta a haját.
? Hagyjál! Menj el! Kérlek! - mondta halkan, de nem mozdult, Péter magához vonta a lány fejét, simogatta, becézgette, felemelte és bevitte a szobába,  Gertie mindezt hangtalanul tűrte. Az ágyra fektette.
? Le fogod késni azt a vonatot szívem – suttogta a lány.
? Tudom.
Hosszú csókban forrtak össze. Péter nem hagyta, hogy a lány megszólaljon, csak csókolta, csókolta ahol érte.

Később csak feküdtek egymás karjában a feldúlt ágyon, Péter halkan megkérdezte:
? Nincs szükségetek egy villamosmérnökre a szervezetnél?
? De igen. Mindenkire szükségünk van.
  
     
          

VÉGE ? 
 

A bécsi lány.

Gertie  (Első rész)

A Keleti Pályaudvaron nagy volt a tömeg. Utasok özönlöttek ki és be a bejáratokon, bámészkodók, családtagjaikra, vagy ismerőseikre várakozók lepték el a vágányok környékét. A hangosbemondó percenként mondta be az induló és érkező vonatokat. „A vágányok mellett tessék vigyázni!” volt a visszatérő refrén.
A lány már kora délután óta ott ült az első vágány melletti padon. Nézegette a hullámzó tömeget és úgy látszott, hosszú várakozásra készült. Csomagjai, bőröndje mellette voltak és talán ezért nem mozdult a helyéről.
A hangos bemondó közölte :
? A szombathelyi gyors egy perc múlva indul a második vágányról, kérem igyekezzenek a beszállással.
A bejáratnál feltűnt egy futó fiatalember, aki még el akarta érni a vonatot. A lány mellé ért, megbotlott a bőröndjében, elvágódott, mindene szétgurult. A fiú a földön fekve, reménytelen mozdulattal, csüggedten mondta:
? Na ezt is lekéstem.
A lány ijedten ugrott fel és segített felállni a fiúnak
? Bocsánat, nem figyeltem, kint hagytam a bőröndömet - mondta szánakozó mosollyal.
? Nem tehetsz róla, én voltam figyelmetlen - válaszolt a fiú. Összeszedték a szétgurult csomagokat és leültek a padra.
? Megütötted magad, nagyon fáj?
? Nem semmiség, csak most várhatok estig a következő vonatra.
? Én is várok, nem késtem le, csak nincs vonat reggelig.
? Itt akarod tölteni az éjszakát?
? Sajnos nem tehetek mást, nincs pénzem szállodára.
? Ez nagyon veszélyes dolog, itt nem biztonságos éjszaka egy fiatal lánynak!
? Tudom, de mit csináljak, majd csak elleszek valahogy.
A fiú csodálattal nézte ezt az elszánt lányt és valami arra késztette, hogy ne álljon fel, ne hagyja itt.
? Talán én vigyázhatnék rá, hiszen olyan szép, úgy sincs senkim - gondolta, de hangosan csak annyit mondott:
? Talán várjunk együtt, ha nincs ellene kifogásod?
A lány ránézett és valami hálaféle  volt a tekintetében, vagy inkább csak megkönnyebbülés, hogy nem lesz egyedül egy ideig.
? Az jó lesz, de nem fogsz unatkozni? Talán más dolgod is lenne...
? Nem, csak várnék én is. Átutazóban vagyok és így kellemesebb lesz a várakozás.
A lány a fiút nézte kissé kutató tekintettel és arra gondolt nem is olyan csúnya, sőt kifejezetten jóképű. Minél tovább nézte és a hangját hallgatta, annál inkább arra a meggyőződésre jutott, hogy tetszik neki. Milyen furcsa, az előbb még magányos volt és reménytelenül gondolt a hosszú várakozásra, de most már jobb lett a hangulata. Szinte hálás volt a kis balesetért.
? Bocsánat, még be sem mutatkoztam, Péter vagyok - állt fel a fiú.
? Gertie vagyok - mondta a lány és a kezét nyújtotta.
? Ez milyen név? Még sohasem hallottam.
? Osztrák. Bécsből származom.
? De hát szépen beszélsz magyarul!
? Tudod anyám magyar származású, csak az édesapám osztrák.
? Ha akarod beszélhetünk németül is, ha neked az könnyebb!
? Nem, szeretek magyarul beszélni, így legalább nem felejtem el. Otthon úgy sincs alkalmam rá. Te miért tanultál meg németül?
? Egy évig voltam kint az NDK-ban ott dolgoztam.
? Mit dolgoztál?
? Egy híradástechnikai cégnél voltam, az egyetem küldött ki tanulmány útra, de kint ragadtam. Akkor még létezett az NDK és szívesen foglalkoztatták a tehetséges magyar fiatalokat.
? Az már jó pár éve volt.
? Igen, pontosan öt éve, hogy megszűnt az NDK.
? Hány éves vagy?
? 28, öregnek tartasz?
? Jaj, dehogy, én is már 26 vagyok!
? Az nagyon szép kor és te nagyon szép vagy!
? Tényleg? Annak tartasz? - pirult el a lány.
? Bocsáss meg, nem akartalak letámadni, csak úgy kijött belőlem, őszintén.
? Köszönöm a bókot, főleg, ha őszinte volt, de te is jól nézel ki.
? Azt akarod mondani, hogy a koromhoz képest jól tartom magam?
? Én ilyen butaságot nem mondtam. Baj, hogy őszinte voltam?
? Annak nagyon örülök, de inkább beszéljünk másról - mondta Péter - most hová utazol?
? Haza megyek Bécsbe, de a bécsi gyors csak  reggel megy. A reggeli vonatot nem értem el, így csak a holnapi maradt.
? Honnan indultál?
? Debrecenben voltam a nagymamámnál és a vonatom délben ért be a Keletibe.
? Akkor értem. Én itt voltam a fővárosban a cég ügyeit intézni és a tárgyalás úgy elhúzódott, hogy nem értem el a szombathelyi gyorst.
? Úgy tudom mindjárt indul egy személyvonat Szombathelyre, most mondta be a hangosbemondó.
? Azzal nem szeretek menni, mert minden bokornál megáll, inkább megvárom a következőt.
? Még akkor is, ha az csak másnap reggel indul? - kérdezte csúfondáros hangon Gertie.
? Biztos furcsállod, de így még el tudok intézni egy személyes ügyet ma este.
? Lássuk csak, mi mindenre lesz időd, találgathatok?
? Persze, ez jó játék, kérdezz!
? Például bevásárolsz, hogy otthon ne kelljen.
? Nem jó, nem szeretek cipekedni.
? Akkor ajándékot veszel a kedvesednek!
? Sajnos nincs kedvesem.
? Az szomorú, mindenkinek kell, hogy legyen kedvese.
? Sajnos nekem nincs, illetve...
? Na ugye, eltaláltam?
? Nem, azt akartam mondani, hogy csak volt kedvesem.
? Elhagyott?
? Közös megegyezéssel szakítottunk.
? Az meg milyen? Vagy te szakítottál, vagy ő hagyott el - szögezte le határozottan a lány.
? Mind a ketten úgy határoztunk, hogy nincs tovább.
? Hát ez nagyon szomorú, és miért?
? A távolság miatt. Ő itt dolgozik, itt él Budapesten én meg Szombathelyen, csak 2-3 hetente találkoztunk.
? Az ilyen táv-szerelem sosem jó. Akkor ezek szerint ma ezt az „ügyet” akartad még elintézni?
? Ez az a csodálatos női megérzés, valóban, csak még azt nem tudom, hogyan.
? Szerintem van egy fájdalmas, de gyors mód és van egy kevésbé fájdalmas, de lassabb mód. A gyorsabb mód az, ha elmész hozzá és megmondod, a lassabb meg, ha megírod levélben.
? Én arra gondoltam, felhívom telefonon.
? Azt is lehet, de ezzel nem adsz neki lehetőséget arra, hogy elmondja, mit érez. Persze, ha az a közös megegyezés igaz, akkor mindegy.
? Ő hívott fel, pontosabban visszahívott, mikor kerestem ma, hogy ne menjek fel hozzá, mert ott a barátja. Képzelheted, mit éreztem! Azt hittem, hogy vár, mert tudott arról, hogy itt vagyok.
? Csak úgy, egyszerűen közölte, hogy ott a barátja?
? Egy kicsit körülírta, de ez volt az értelme.
? Nem értetted te azt félre?
? Nem, azt mondta, hogy nem ér rá, mert van valaki, akivel már megbeszélte a mai estét és elköszönt.
? Hát ez elég egyértelműnek hangzik!
? Beszéljünk másról - kérte Péter
? De ezt az ügyet mégis csak el kéne intézned, ne halogasd, az a legrosszabb. Ha fáj egy fog, ki kell húzni, nem borogatni.
? Nem akarok felmenni hozzá, mert esetleg ott az új barátja, inkább megírnám levélben.
? Ezt most határoztad el?
? Igen és van egy igen nyomós okom rá.
? Mi lenne az?
? Hogy veled vagyok. Ez elég nyomós ok, nem?
? Velem vagy? - képedt el a lány – hiszen csak beszélgetünk és te bármikor felállhatsz és elmehetsz!
? De én nem akarok felállni és elmenni, mert nagyon jól érzem magam veled.
? Én is jól érzem magam, de hát mégis a szerelmedről van szó!
? Milyen szerelem az, ami csak néhány hetenkénti találkozásokból áll?
? Hát távszerelem - mondta mosolyogva Gertie - te mondtad! Elmesélnéd? Mindig szerettem hallgatni a szerelmes történeteket.
? Jó, de menjünk innen, itt olyan nagy a zaj. Mondd mi lenne, ha sétálnánk és beszélgetnénk egész éjjel mert te úgyis csak a holnap reggeli vonattal mennél haza?
Gertie komoly arccal, hosszan nézett a fiúra, nézte reménykedő tekintetét, halvány mosolyát és nagyon vonzónak találta. Miért is ne, mi történhet? Legfeljebb szerelmes leszek. Jaj azt talán mégsem, nem lenne jó egy másik távszerelem - gondolta  és elmosolyodott.
? Jó, ha nem vagy nagyon fáradt?
? Én, dehogy! - kiáltotta lelkesen a fiú és szinte felvillanyozódva ugrott fel.
? Vigyázz lányom, ez veszélyes játék! - gondolta magában Gertie, de az elhatározás olyan vonzó, olyan kellemes sétát ígért, hogy elnyomta magában  az aggodalmat.

Betették a megőrzőbe csomagjaikat és elindultak a langyos estében a Rákóczi úton a belváros felé.
Nézegették a kirakatokat, a sétáló, vagy dolguk után igyekvő embereket és ballagtak egymás mellett az úton. Péter a fejére csapott.
? De hülye vagyok, te biztos nem ettél ma semmit, nagyon éhes lehetsz!
? Nem vagyok nagyon éhes, de szólhattál volna előbb, van a táskámban ennivaló, nagyanyám csomagolt nekem.
? De az most a megőrzőben van. Gyere, tudok itt egy kis éttermet a közelben, megvacsorázunk.
? Nekem nincs pénzem!
? Ki beszél itt pénzről? amíg van nálam, addig a vendégem vagy.
Bementek a kis vendéglőbe és vacsoráztak.
? Mi az igazi neved? A Gertie csak becenév.
? Gertrud Groussman.
? Budai Péter, mutatkozott be rendesen a fiú.
? Azt ígérted, elmeséled a szerelmed történetét - türelmetlenkedett a lány.
? Elmesélem, csak nem itt. Átsétálunk Budára, keresünk egy kellemes parkot, leülünk és ott majd elmesélem, kicsit hosszú lesz. Most azért te is mondhatnál valamit magadról, ne csak mindig én beszéljek!
? Nekem nincs sok mondanivalóm és különben sem szeretek magamról beszélni.
? Abban állapodtunk meg, hogy mindent őszintén elmondunk egymásnak, mert csak most vagyunk együtt, holnap elválunk és nem találkozunk többé.
? Ezt most találtad ki? Erről nem volt szó! - mondta kissé sértődött hangon a lány.
? Miért, te mást akarsz?
? Nem - mondta Gertie, de belül nagy keserűséget érzett.
? Végül is igazad van, nincs szükség másik távszerelemre.
? Nincs rizikó, mindent őszintén elmondhatunk egymásnak, nincs következménye. Holnap után már nem is fogsz emlékezni rám.
? Igazad van! - mondta elszánt hangon a lány - te visszaszerzed a barátnődet és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna - elfordult, hogy egy könnycseppet kitöröljön észrevétlenül a szeméből.
? Az a barátnő-dolog már végleges, nem akarom visszaszerezni.
? Akkor majd keresel egy másikat, hiszen annyi nő van a világon...
? És van egy csodálatos nő Bécsből itt mellettem..
? Most meg miről beszélsz? Az előbb azt mondtad, ne találkozzunk többé...
? Bocsánat - hogy én milyen marha vagyok, hülyeségeket beszélek itt össze-vissza – gondolta - azt azért mondtam, hogy őszintén beszéljünk, mert nagyon jól esik kiönteni a szívemet valakinek.
? Az őszinteség elhatározás és jellem kérdése - mondta komolyan a lány - de beszéljünk másról.
Közben az Erzsébet hídhoz értek. Megálltak, megcsodálták a Dunán úszó hajókat, a Gellérthegy látványát és elindultak a hídon Buda felé. Közben beszélgettek mindenféléről, művészetről, iskoláról, az élet minden apró-cseprő gondjáról, még butaságokról is. Fölkapaszkodtak a Gellérthegy oldalán és a kis parkban leültek egy padra.
? Most jöhet a szerelmed története, már eleget vártam rá.
? Annyira érdekel?
? Engem minden szerelmes történet érdekel és had emlékeztesselek rá, a véleményemet kérted.
? Hát jó. Az egyetem utolsó évében ismerkedtünk meg egy bulin, amit a Műszakisok és az Elte közösen tartott. Én a műszakit végeztem. Kedvtelésből zenéltem egy kicsit és volt egy szedett-vedett zenekarom.
? Mit jelent az a szó, hogy szedett-vedett? Nem értem.
? Azt jelenti, hogy sebtében összeállt együttes volt. Nem volt énekesünk és az egyik Eltés fiú mondta, hogy van egy lány az évfolyamukban, aki egész jól énekel. Elhívta, megbeszélést tartottunk és előadtunk néhány számot, ismert világslágereket. Eleinte egy kicsit döcögősen ment, de belejöttünk, elég nagy sikerünk volt. A buli késő éjszaka ért véget és mi maradtunk utoljára. Sétáltunk hazáig, mert már pirkadt és jól esett a friss levegőn, valahogy felkeveredtünk a lakására. Nem volt eltervezve, így alakult, csak jól éreztük magunkat egymással, hát szerelem lett belőle. Legalábbis én úgy éreztem. Két-három hetenként találkoztunk, mikor én Pesten jártam, de egyikünk sem tett szemrehányást a másiknak, hogy csak ilyen ritkán, ez is csak így alakult. Ez a viszony majdnem három évig tartott. Én  nem értem rá sűrűbben találkozni, mert a munkám, ami egyébként a szenvedélyem is, nagyon lekötött. Ő sem sürgetett, de mindig örömmel fogadott, ha elmentem hozzá. Úgy éreztem, ő is szeret, egészen a mai napig. Most mondta először, hogy nem ér rá velem találkozni. Nem tettem szemrehányást neki, elfogadtam a döntését. Hát ennyi volt.
? Értem. Szerintem világos a tényállás, nagyon sokat várt rád! Tudod milyen sok három év? Akármekkora is a szerelem, nehezen bír ki ennyi várakozást. Nem próbáltad rávenni, hogy költözzön le hozzád? Vagy esetleg te jöttél volna fel ide dolgozni?
? Nem, meg sem próbáltam és most már látom, hogy hibát követtem el, te nagyon jól rávilágítottál a problémára - hajtotta le fejét Péter, Gertie megsimogatta a fiú arcát.
? Tanultál a hibádból és most már látod, hol kell változtatnod. Nem akarsz megcsókolni?
Péter meglepetten kapta fel a fejét, ilyen hamar? Nem is számított rá, pedig nagyon szerette volna már elég régóta. Átölelte és hosszan megcsókolta a lányt.
? Édes, én olyan boldog vagyok, már nagyon régen szerettelek volna megcsókolni, csak nem mertem.
? Gyáva! Én már akkor meg akartalak csókolni, amikor elestél a bőröndömben.
? És miért nem tetted meg?
? A sok ember előtt?...
Ismét csókolóztak. Mikor kibontakoztak, Péter megszólalt:
? Most már igazán mesélj magadról is! Van barátod?
A lány sokáig hallgatott.
? Valami hasonló történt velem is. Van valakim, egy fiú, aki fiatalabb nálam néhány évvel. Tavaly Grácban jártam és megismerkedtünk egy vállalati összejövetelen. Mi is elég hamar összejöttünk, de talán még ritkábban találkoztunk, mint ti. Most készülök arra, hogy megírjam neki, hagyjuk békén egymást. Megtudtam, hogy van egy állandó kapcsolata, amiről nekem nem szólt egy szót sem. Tulajdonképpen nem is szeretem igazán, inkább csak hiúságból maradtam vele, hogy nekem is legyen valakim.
? Akkor nagyon hasonló cipőben járunk.
? Nekem szandálom van - nézett a lábára Gertie.
? Ezt csak képletesen mondtam, azt jelenti, hogy hasonló a sorsunk.
? Értem.
Hallgattak. Később Péter megszólalt.
? Nem vagy szomjas? Van itt egy kis büfé, lehet, hogy még nyitva van, igyunk valamit.
Lementek a tér sarkára és szerencséjük volt, éppen zárni készültek. Ittak egy kólát és vásároltak egy üveg bort, meg két papírpoharat, amit magukkal vittek és visszamentek a parkba.
? Mesélj a gyerekkorodról - kérte Péter, a lány elgondolkodva bámult a semmibe.
? Szép és vidám gyerekkorom volt, sokat nevettünk, kirándultunk, játszottunk a szüleimmel.
Apám egy osztrák-magyar vegyesvállalat igazgatója volt, anyám a titkárnője. Amikor én már útban voltam, összeházasodtak. Sajnos néhány éve elváltak, és apám tavaly meghalt.  Én most Bécsben lakom, mert a munkám odaköt, egy környezetvédelmi cégnél vagyok előadó. Én is elvégeztem az egyetemet, de nem a szakmámban dolgozok.
? Mi a szakmád?
? Tanár vagyok, magyar-német szakos. A tanárokat nálunk sem fizetik meg. A cégemmel bejártam a világot, voltam Indiában, Pakisztánban, jártam az Egyesült Államokban, Peruban, Bolíviában. Méréseket végeztünk a légkör-, és a vízszennyezésről. Szép munka, én szeretem.
? És a szerelem?
? Voltak közben futó kalandjaim, de az igazi szerelem elkerült eddig, pedig én is nagyon vágyom rá. Neked nem volt más az életedben ezen a lányon kívül? Úgy tudom, a fiúk könnyebben veszik az ilyesmit.
A fiú hallgatott egy ideig.
? Párizsban voltam egyszer és megismerkedtem egy édes francia lánnyal. Vele voltam egy hétig, de megegyeztünk, hogy csak eddig tart, és nem akarunk egymástól semmit. Most már nagyon bánom. Nem szabad semmit sem előre elhatározni, azt az ember később keservesen megbánja.
? Milyen volt az a lány?
? Nagyon szép, legalábbis nekem nagyon tetszett. Fekete, rövid hajú, barna szemű,  nem túl magas lány volt. Pedig én nem szeretem a fekete hajú lányokat, de ő kivétel volt. Az Eiffel toronynál ismerkedtünk meg, amikor én szerencsétlenkedtem az automata messzelátóval. Hiába dobáltam bele a pénzt, nem akart kinyílni, Madelaine odajött és segített. Azután beszélgettünk, persze németül, és sétáltunk. A Montmartre-on már csókolóztunk és mire leértünk a Montparnassera, már a lakása felé indultunk. A hangja volt a legszebb, mintha a madarak csicseregtek volna. Mindig kértem, hogy beszéljen franciául, nagyon szerettem hallgatni, persze egy szót sem értettem belőle. Megspóroltam a szálloda költséget, mert nála laktam, de még a címét sem írtam fel - sóhajtott Péter a szép emlékre gondolva.
? Amikor kikísért a repülőtérre, búcsúzóul megcsókolt, majd elfordult és elszaladt, úgy láttam, sírt közben. Nagyon rosszul éreztem magam és haragudtam saját ostobaságomra. Ha még egyszer találkozhatnék vele...csak egyszer... - Péter szemében egy könnycsepp csillogott.
Gertie maga felé fordította a fiú fejét és hosszan megcsókolta.
? Köszönöm, hogy elmondtad, nagyon szép és megható történet volt. Nem akarsz lefeküdni velem?
Péter kikerekedett szemmel nézett a lányra.
? Most, itt? Hogyan?
? Hát valahogy meg kéne oldanunk - mondta huncut mosollyal a lány - nem sok időnk van már!

Közben beesteledett. A park lámpái gyenge fénykört vetítettek maguk köré, egyébként koromsötét volt.
? Szeretném, ha úgy emlékeznél rám, mint a francia lányra. Lenne egy fekete és egy szőke szép emléked. Sajnos egy hetet nem tudok veled lenni, csak egy éjszakát, de ez annál szebb lesz.

Péter szíve hevesen vert. Nagyon tetszett neki ez a lány és nem akarta elszalasztani ezt a szép kalandot. Mit tegyen? Felálltak és kéz a kézben elindultak a park mélye felé, ahol a fák között sűrű bokrok bújtak meg. Az egyik bokor tövében letelepedtek a fűre, ittak a borból és csókolózni kezdtek.
? Legyen ez örök szép emlékünk, drágám – suttogta a lány.

Később csak feküdtek egymás mellett és nézték a csillagokat.
? Te melyiket választod?
? A Vénuszt.
? Az a legszebb, az Esthajnal csillag!
Ismét csókolóztak és folytatták...

   Hajnalodott. A bágyadt napsugár megvilágította a szétszórt ruhadarabokat, az üres boros üveget és az összebújva szendergő párt. A hűvös hajnali levegő felébresztette őket. Összekapkodták ruháikat, felöltöztek, mielőtt a hajnalban munkába igyekvők megláthatták volna őket. A park szökőkútjánál sebtében megmosakodtak és mentek tovább, mintha mi sem történt volna. A kis büfénél megreggeliztek és a hídon ismét gyalog mentek át. Lassan mentek, kéz a kézben, mintha azt akarnák, hogy az idő álljon meg, hogy minél tovább lehessenek együtt. Nem beszéltek szerelemről, de mindkettőjük szíve nehéz volt a közelgő elválás gondolatára. Szótlanul mentek tovább. Már csak fél óra volt a bécsi gyors indulásáig, az elválás pillanata gyorsan közeledett. Kivették a lány csomagját a megőrzőből és peronon állva szótlanul várták a vonatindulást. Egymás kezét szorongatták.
Megszólalt a hangosbemondó:
? Nemzetközi gyorsvonat indul két perc múlva az első vágányról. Győr, Bécs, Salzburg, Nürnberg, Berlin útirányban. A vonat csak a felsorolt állomásokon áll meg. A vágány mellett tessék vigyázni.
Péter hevesen magához ölelte a lányt, hosszan megcsókolta, nem akarta elengedni, azt akarta, hogy ez a pár perc örökké tartson. Heves vágyat érzett arra, hogy örökre el sem engedje. Gertie lassan kibontakozott az ölelésből és könnyes szemmel mondta:
? El kell válnunk drágám, tudod megállapodtunk és ezen már nem tudunk változtatni.
? De én nem akarok elválni, nagyon hülye voltam, már megint előre elhatároztam valamit, amit már most nagyon megbántam.
? Én is megbántam, de most már nem tehetünk mást.
Megint csókolóztak. A kalauz füttye ugrasztotta szét őket.
? Tessék beszállni, rögtön indulunk!
Péter gyorsan beszélni kezdett.
? Találkoznunk kell! Muszáj, nagyon szeretném, kérlek!
? Jó találkozzunk itt egy év múlva - mondta gyorsan a lány.
? Az sok, legyen fél év!
? Jó. Hat hónap múlva itt, délután négy órakor! - Kiáltotta a lány a nagy zajban.
Gyors futó csókot lehelt a fiú szájára és felugrott a már mozgó vonatra. Bement a fülkébe, lerogyott a padra és heves sírásban tört ki. Minden keserűsége, csalódása, bánata ami felgyülemlett benne, ebben zokogásban oldódott.

Péter állt a peronon, nézett a távolodó vonat után és még akkor is ott állt, amikor már a lámpái sem látszottak. A szíve üres volt és nagyon nehéz. Énjének egy darabkája valahol a távolodó vonatban maradt azzal a kedves, szép, okos lánnyal, akit megismert és már ilyen hamar el is veszített.
Megfordult és fáradt léptekkel kiballagott az utcára.